A varázsló kriptája - Ian Livingstone

Eddig többé-kevésbé bevált, így haladtam tovább Trolltooth Titán időrendje szerint. A következő könyv a Rakéta által 1993-ban kiadott A varázsló kriptája című játékkönyve, amely sorban a 17. Kaland Játék Kockázat könyv volt hazánkban. Eredetileg 1987-ben jelent a Puffin Books gondozásában Ian Livingstone-tól. A szerző neve gyanút kellett volna, hogy ébresszen bennem, így nem meglepő, hogy ennél a könyvnél is óriási szerepet kap a szerencse faktor.

Rémisztő hírek érkeznek kelet felől, ezért hősünk úgy dönt meglátogatja öreg barátját, Yaztromot. A mágus megerősíti aggodalmában, ugyanis a jelek szerint kiszabadult kriptabörtönéből Razaak, a gonosz varázsló, aki ismét Allansia békéjét fenyegeti. Sajnos átlagos fegyverekkel legyőzhetetlen, egyedül saját mágikus kardja sebezheti meg. Meg kell tehát előbb keresni a kardot, mielőtt a varázsló végső nyughelyére űzetne.

A kaland több szakaszra oszlik, ebből kettő egyértelmű, de akad egyéb fűszer is, ami nélkül az utolsó etapot lehetetlen lesz megtenni. A sztori elején még viszonylag nagy a mozgásterünk és több információ is akad, ami útba igazíthat. Azonban abban a pillanatban, amikor bejutunk a főgonosz birodalmába, az utalások elmaradnak.

A kaland elején még úgy gondoltam, hogy ezúttal végre sikerült eltalálni az egyensúlyt a talált tárgyak és használatuk között, Egy-egy eszköz megszerzése után nem sokkal már használni is lehetett, ez kicsit a számítógépes szerepjátékokra és mini küldetésekre emlékeztetett. Attól eltekintve, hogy itt nincs a mini “questhez” lerás, inkább mint “random ecounter” jön képbe.

De sajnos ez csak altatás. Livingstone-hoz méltán a játék végigviteléhez ismételten szükség van legalább egy tárgyra, ami nélkül instant halál a jutalom. Figyelmeztetésre vagy egyéb jelekre ne is számítsunk. Persze van, hogy egy talált tárgyról később kiderül, hogy egy NPC-nek pont ilyen eszközre van szüksége. De akad olyan eset, hogy egy kellékről egy későbbi ponton derül ki, hogy birtkolása okozza a küldetés kudarcát. Na de itt még minidg nincs vége, Félidőben gyanús tárgy akad hősünk útjába, kerüljük csak el és ez lesz a kaland végén hősünk koporsószöge.

Ezen a ponton azért már felszisszen az egyszeri játékos-olvasó, az már mégicsak nevetséges, hogy ha

• nincs meg a tárgy - halál
• nála a tárgy - halál
• felderíti a szobát - halál
• inkább elkerüli ahelyét is - halál

De nem csak az tárgyak fontosak. Rengeteg megljegyzendő információba lehet véletlenül belefutni, amit adott esetben holmi fecsegésnek gondolnánk. Ezek szükségessége rendre előkerül és ha nem találkoztunk velük vagy nem jegyeztük fel, természetesen azonnali halál a büntetés.

Egyébként a szabályok a szerző egyéb kalandjaihoz hasonlóan a módosítók nélküli alaprendszert követik, nincsenek extra képességek vagy varázslatok. De így is nagy hátránya, hogy a végigjátszáshoz az író nem ad többféle lehetőséget, minden kirakósnak a helyén kell lennie, és ezekből a darabkákból nem kevés van. Ezúttal is zavar, hogy megint véletlenszerűen talált tárgyak jelentik az életünket, vagy időzített bombaként okozzák vesztünket. Ezt ellensúlyozhatná, ha ezeknek a tárgyaknak a szükségességére lennének “hintek” vagy szabadabban lehetne bejárni a terepet, vagy az iró legalább a tárgyak felhasználásának módját és helyét a kalandorra bízná. Bár ez lehet már inkább a szerepjátékok területe, mintsem a játékkönyvek világa.

A Figthing Fantasy Wikia szerint ez a legnehezebb játékkönyv a sorozatban, épp az emltett instant halálok miatt. Ezt nem tudnám megerősíteni, mert nem játszottam ki minden lehetőséget. Viszont tény, hogy csalás nélkül nem sok esély van a a kaland sikerességéhez. Személy szerint engem talán ez a kaland emlékeztetett eddig leginkább számítógépes játékokra. Szerezd meg ezt a fegyvert, találd meg azt az embert, keresd meg a szörnyet, juss be a kriptába, intézd el a főgonoszt. Talán emiatt várok aránytalanul többet, mint amit a játékkönyvek formátuma nyújtani tudna.

A játékszabályokat betartó olvasók esetén csak a hardcore fanatikusok kezdjenek neki, akik addig próbálkoznak, amíg sikerre nem viszik. A többieknek számtalan halálnemmel készült az író.